MusicMania

video player

Dreadzone Új Album !

2010. április 26-án kerül napvilágra a Dreadzone várva várt új albuma, az Eye on the horizont. A lemez egyaránt épít az együttes korábbi sikereire, a bevált dolgokra, de újító törekvések is mutat.





 

Korai Öröm - 2010

A zenekar új, immáron a kilencedik sorlemeze, amely az R33 Stúdióban készült, 2010. március első hetében jelenik meg az 1G Records gondozásában.

 

   

Belga - Karaoke DVD

Azt sokszor hallottuk, hogy nem csak a koncertek előtt, hanem házibulikban és a fürdőszobákban is egyre többen éneklik a Bëlga dalokat, így a közönség igényének eleget téve a csapat most egy karaoke dvd-vel állt elő.
 
   

the pfl - starters

A zenekar jelenlegi felállásában (Tajti Zoltán – ének, Skolák Péter – gitár/ének, Kelemen Iván – basszusgitár, Bodó Dominik – dob) 2007 nyara óta működik.
 

Underground Katalógus

A ’80-as évek tűrt, tiltott zenei undergroundjának művei a rendszerváltás után a Bahia kiadó gondozásában láttak először hivatalosan napvilágot.

   

Biturbo válogatás

Az 1G "Biturbo" címmel egy dupla CD-s alternatív zenei válogatást jelentetett meg, melynek célja, hogy összegyűjtsön egy (illetve két) csokorra valót az elmúlt évtized alap számaiból és friss slágereiből.


 

10 éves a Belga

A 2008-as év igen sûrû volt a Belga Zenekar számára, gyakorlatilag folyamatosan koncerteztek. A sikeren felbuzdulva a fiúkat el kísérte Brindza Csaba aki mûvészi szintre emelte a koncertek fergeteges hangulatának megörökítését.

   

Hoollywoodoo - Light

A Hollywoodoo az elmúlt időszakot kísérleti laboratóriumában töltötte, és egy egészen új összetevőket tartalmazó hanganyagon dolgozott.


 

Vidámpark - Két citrom

A Vidámpark és Õz Zsolt eddigi dalainak hangulatvilágát kedvelõ zenehallgatók ismét nem fognak csalódni, ha beszerzik a CD-t.

 

   

Korai Öröm - 2009

A zenekar új nagylemeze, amely immáron a 8. sorlemeze követi a hagyományokat, teljesen más, mint az elõzõek, de mégis felismerhetõen "korais".Shopban rendelhető!


 

Pál Utcai Fiúk - Legelő

Megjelent a Pál Utcai Fiúk zenekar új nagylemeze! Az album a Legelő címet kapta, ami nem csak azt mutatja, hogy a korong állati jól sikerült, de ez az egyik húzó szám. címe is.

   

szavazás

Véleményem a MusicMániáról:

1G Zenecsatorna

does viagra work for women | buy viagra | viagra purchase | order viagra online | free viagra without prescription | price of viagra | cheap generic viagra | female viagra | order discount viagra online | Viagra Product Information | viagra side effects | dosage viagra | viagra free pills | viagra for sale | viagra 6 free samples |